N. Tóth Anikóval A szalamandra mosolya című könyvéről Gubis Éva beszélgetett az Irodalmi Szemle 2023/12. számában. A beszélgetés teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle online felületén olvasható.
"A 2022 áprilisában a Kalligram Kiadónál megjelent regényed, A szalamandra mosolya – alcíme A selmeci különös hölgy legendáriumából – helyszíne Selmecbánya. Mikor jártál először Selmecen? Hogyan alakult a viszonyod a városhoz?
A gimnázium utolsó évét Selmecbányán jártam ki. A szocialista Csehszlovákiában ez volt a feltétele annak, hogy az ember külföldön végezhessen ösztöndíjjal egyetemet. Kényszer volt és elég komoly próbatétel is, mert addig magyar iskolákba jártam, a selmeci speciális gimnáziumban pedig szlovákul folyt az oktatás. Magyarból mint idegen nyelvből érettségiztem, ami elég abszurdnak tűnt akkor. Másrészt az ideológiai képzésnek is nagy teret szántak ebben az intézményben, amit nehezen viseltem. A hajdani híres iskolaváros pedig egészen lepukkant és nyomasztó volt a ’80-as évek derekán, úgy tűnt, gazdái átengedik az enyészetnek. Érettségi után megfogadtam, hogy többé nem teszem be oda a lábam. Aztán magyarországi barátaim, egykori évfolyamtársam érdeklődése vitt vissza, fokozatosan megkedveltem, ahogy visszakapta régi fényét (ha teljes pompáját nem is) – annak is köszönhetően, hogy 1993-ban felkerült az UNESCO Világörökség listájára. A vonzalom aztán szenvedéllyé vált, s ha hosszabb ideig nem tudok menni, bizony Selmec-honvágyam lesz.
Honnan indult a regény ötlete?
Az egyik selmeci barangolásunkkor egy fejfán találtam egy nevet, ami nem hagyott nyugodni. Írtam egy novellát Ki volt Lill Emília? címmel, ami a ’90-es évek elején megjelent a Kalligramban. Ágoston Attila barátom (aki most a kiadóm) akkor azt mondta, egy regény sűrűsödik benne. Ezen kicsit meglepődtem, de több mint két évtizedig nem foglalkoztam vele. Aztán megláttam egy ösztöndíj-felhívást, aminek az egyik kulcsszava Selmecbánya volt, ugyanis a város 2019-ben Szlovákia kulturális fővárosa lett. Megpályáztam, elnyertem, bele kellett vágni.
Regényként hivatkoztam eddig a műre, de a szöveg egyes fejezetei önálló novellákként is megállják helyüket. Az alcím szerint legendárium, Csehy Zoltán pedig találóan monológgyűjteménynek nevezi (Élet és Irodalom, LXVI. évfolyam, 19. szám, Ex Libris). Milyen műfajú szövegként tekintesz rá?
Regénynek becézem magamban kezdettől fogva, de több olvasóm is megkérdőjelezte a műfajiságát. A regény talán az egyik legnyitottabb, kísérletezésre alkalmas műfaj. Az enyém kisformákból építkezik (ezekben érzem jól magam), amelyek önmagukban egyszerre zártak is, nyitottak is, szereplők, motívumok vándorolnak vagy üzennek egymásnak, sugalmaznak a fejezetek vagy szakaszok közti rések, szünetek is. Az alcím azonban nem egy teljes legendáriumot ígér, hanem csak részleteket. Szándékos a mozaikosság."