Penge. Nagy Csilla kritikája Szabó T. Anna Vigasz című kötetéről az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Szabó T. Anna verseskötete az elmúlás, a gyász és a hiány (az eltűnés, az elhallgatás), valamint az ezzel szemben jelentkező vitalitás (a túlélés, a megszólalás) témája köré szerveződik. A szövegek többsége (ahogy arról a szerzői utószó is informál) családtagok, pályatársak, mentorok elvesztésének alkalmából íródott, és a halál tapasztalatának megfogalmazásához keres poétikai utakat, a továbbiak a távollét megélésének különböző formáit tematizálják. Megtalálhatóak a nyelv hangzósságát előtérbe helyező, dalszerű versek, az impresszionista szövegformálás elemei, a szójelentést fókuszba állító, metapoétikus megoldások, valamint a narratív jellegű, terjedelmes költemények is.
A versek arra a kettőségre mutatnak rá, hogy a hiány szükségszerűen feltételezi a jelenlétet is (hiszen valakinek vagy valaminek az elvesztését csak a jelenlévők érzékelhetik és fogalmazhatják meg, a halál épp az élet, a túlélés oppozíciójában azonosítható). Ezt a tapasztalatot viszik színre az anya halálára reflektáló, egymással dialógusba lépő gyászversek, amelyek gondolati kiindulópontja, hogy a gyermek fizikai valója eleve az anyára és a hiányára utal (hiszen a létezése a szülés, a születés függvénye), másrészt a másik test tapasztalatának eredeti élménye is az anyai érintésre (és bizonyos értelemben a magzati létre) vezethető vissza, amely az anya halála után betölthetetlen hiányként lehet csak jelen: „voltam kicsi lány, lettem: a kapocs, / élő hagyaték, én még maradok.” „Nincsen nehezebb, nincsen nehezebb, / vágyni mosolyod, vágyni kezedet. // Vágyni tovatűnt tested melegét, / mert már sohasem, mert még nem elég. // Volt-csak ölelés, volt-lett puhaság, / nincs lesz, ami volt – nincs már ruha rád, // nincs már ajakír, táska, se cipő, / már csak idebenn, már csak levegő.” (Nincs. Van., 9.) A hiány a test érzékelhető tulajdonságainak emléknyomával (a közelség és az érintés megszűnésével), valamint a környezetének leírásával (a testet keretező civilizációs kellékek számbavételével) történik, a hangzósság pedig a ringatás monotóniáját idézi, mindezek azonban az anya-gyermek viszony tükörszerkezetében is értelmezhetőek (a „kicsi lány” mint élő hagyaték az anya szerepébe léphet): „Mert élni kell még, lélegezni. / Ki testből testté született, / az időből még nem léphet ki, / testeket teremt és etet. // Viseli árvaságát, bátor. / Simogatja a test helyét. / Másoknak adja, már magából, / az édesanyja melegét.” (Hiány, vers, 11.)
A lélegzés – Nemes Nagy Ágnes költészetének egyik kiemelt motívuma – Szabó T. Anna kötetében is hangsúlyos pozícióban szerepel."